Pozsony legmenőbb fagyizója

Szeles, borús áprilisi hétköznap gurulok be az Óváros egyik udvarába. Kicsit örülök is, hogy a zord időjárásnak köszönhetően üres lesz a fagyizó, és lesz időnk Szalai Barbarával hosszabban beszélgetni. Nagyot tévedtem: kabátos-sapkás emberekkel van tele a hely, és a hideg ellenére mindenki fagylaltot kanalaz.

Gabriel Kuchta fotója

 

Úgy néz ki, ez Pozsony egyetlen fagyizója, ahová esőben is jönnek az emberek. Mi a titok?

El sem tudom képzelni. Valószínűleg, hogy azt csináljuk, amit, és úgy, ahogyan.

 

Én tavaly tértem be ide először, óriási volt a sor. Gondoltam, visszajövök később, de pár óra múlva a sor még hosszabb volt.

Tényleg így van. Negyven percet is képesek várni az emberek, hogy a fagylaltunkat ehessék.

 

Melyik fogy a legjobban?

A mákos meg a ricotta fügével, de alapvetően a gyümölcsösek. Újabban a vegán, ami szójatejjel készül, hogy a tejérzékenyek se maradjanak ki a jóból.

 

Ti találjátok ki ezeket a kombinációkat?

Igen, igyekszünk saját recepteket fejleszteni. Használunk például rukkolát. Erdei gyümölccsel fantasztikus. Hasonló kombináció az ananász rozmaringgal.

 

Mióta érdekel a fagylaltkészítés?

Öt évig proteinekkel foglalkoztam, izomépítés, ilyesmi. Aztán anyummal egyszer megnéztünk a tévében egy műsort, ahol egy hölgy kézművesfagyit készített. Gondoltam, megtanulom én is, legfeljebb nem fog tetszeni. Megvettem a repülőjegyet Olaszországba, elvégeztem a négyhetes kurzust, és azóta készítem a fagyit. Közben még Győrben is voltam ismerősöméknél, akik szintén fagylaltosok, gyártottam, teszteltem, a saját fagyizóval pedig most kezdtük a harmadik szezont.

 

Aki nem osztja, az tölti, főzi, cseréli az edényeket. Kemény fizikai munka. Bírjátok ezt keddtől vasárnapig?

Hát, muszáj. A szüleim és a nagyszüleim segítenek, meg a testvérem. Egyébként pozsonyiak vagyunk, ide jártam, a Duna utcai alapiskolába, de a nagyszüleim Léváról származnak.

 

Másnak egy életbe kerül, hogy felépítsen egy sikeres vállalkozást, te meg még harminc se vagy. Mik a további tervek?

Egyelőre csak egyetlen fagylaltozóban gondolkodunk, bár igaz, nagyobb helyet keresünk, de nem akarok hálózatot, mert öt helyen nem tudok egyszerre lenni, és akkor nem tudnánk garantálni ezt a minőséget. Egyébként sem hiszek abban, hogy nagy és egyforma helyek legyenek mindenhol. Inkább kicsik, egyediek, lokálisak. De közben azt kívánom, hogy legyen kézművesfagyizó a város más részein is, csinálja egyre több ember azt, amit tényleg szeret.

 

Sokan abba a hibába esnek, hogy amint lehet, terjeszkednek.

Mi is kinőttük ezt a helyet: sokan, amikor bejönnek a konyhába, el sem hiszik, hogy szinte öt négyzetméteren készítjük a fagyit. Szóval viccesen mondva, ha nálunk valaki meghízik, az automatikusan ki van rúgva, mert a konyhába már be sem fér.

 

Miért van az, hogy Olaszországban a legkisebb faluban is jobb a fagylalt, mint bármelyik közép-európai városban?

Szerintem ott jobbak az alapanyagok. Én is azonnal észrevettem, hogy a tej itt nem olyan, mint Olaszországban volt. Jó ideig eltartott, amíg megtaláltuk a megfelelőt. A mascarpone, ricotta mind Olaszországból jön, és elég sok alapanyag, talán csak a gyümölcsöket meg magát a tejet leszámítva. De még a tégelyek is, amelyekbe pakolunk, ha valaki elvitelre szeretne.

 

Mi a gond az itteni tejjel? Nem elég zsíros?

Például. Egyszerűen másképp viselkedik tejszínként, tejfölként. Az volt a tervem, hogy egy itteni farmról hozzuk majd a friss tejet. De senkinek sincs akkora kapacitása. Olyan termelő is volt, aki megsúgta: annak, amit eladnak, a felét ő is a Tescóban veszi. Nem hittem a fülemnek. Hát hol vagyunk?

 

Gyerekkorodban melyik volt a kedvenced?

A csokisat ki nem állhattam, de még ma sem szeretem; ráadásul hosszadalmas az elkészítése. Most a mangó és a pisztácia a kedvencem, utóbbit imádtam gyerekkoromban is.

 

Ha épp nem Pozsonyban vagy, hanem valahol a környéken, képes vagy megenni a helyi fagyit?

Persze, Bécsben is van két hely, ahol szeretek fagylaltozni, Pesten is egy, de már nagyon kritikus vagyok; ráadásul a kolléganőim, kollégáim is kezdenek nagyon kritikusak lenni. Elrontottam őket.

 

Meg az embereket is. De mi a véleményed például a csapolt fagyiról, amely felénk régebben tömegeket vonzott?

Azt nem igazán tartják sokra; igazából porból van az is, mint sok más szokványos fagylalt. De az orosz krémet például mi is szeretjük. Olaszországban egyébként most divat, hogy az ember magának csapolja a kézművesfagyit, de az persze nem porból készül. Meg léteznek már pénzérmékkel működő fagylaltcsapoló automaták is.

 

Van egy régi traumám: gyerekkoromban a párkányi piacon citromos fagyit kértem, de nem ízlett, és elsírtam magam, aztán amikor visszaküldtek, hogy vegyek magamnak másikat, megint citromosat vettem, annyira sokkolt az említett citromos. Persze megint sírás lett a vége.

Nekünk nincsen citromos, legfeljebb kombinációban, bazsalikommal.

 

Még egy kérdés a gyerekkorból: termoszban is lehet vinni?

Adunk abba is. Mindenféle edényekkel jönnek.

 

És ahogy látom, nem a félgömb formájú adagolóval osztjátok, hanem lapátkákkal. Miért?

Olaszországban tetszett, hogy lapátokkal adják; higiéniailag is jobb, hogy minden fajtában külön lapát van. Egyébként a vízben tárolt szedő be is van tiltva Szlovákiában, ennek ellenére majdnem mindenhol ezt látjuk. A lapáttal a fagylalt át is keverődik, miközben osztjuk, nem csak áll magában. Ha kevergetjük, jobb a konzisztenciája. Meg hát én művészetrajongó vagyok. Lapáttal nem tudunk azonos formákat készíteni, mindenki mást kap, és nekem ez is egy kis művészet.

 

Így akkor az adagok nagysága is változó lehet. Nem szoktak reklamálni, ha úgy tűnik, kevesebbet kapnak, mint az előző?

Dehogynem, szoktak. De hát mit csináljunk velük? Adunk nekik még, hadd örüljenek.

 

(A teljes riport a nyomtatott Vasárnapban jelent meg)