Ki védi meg az időseket?

Szlovákiában az európai uniós jogszabályok ellenére is jobban védi a törvény a bűncselekmények elkövetőit, mint áldozatait. 

Fotolia
Szeretettel és türelemmel

Az érem másik oldala, hogy sok idős ember a nyugdíjba lépéssel maga is lemond a szellemi és fizikai tevékenységről. Úgy véli, ez az időszak a pihenésé, csakhogy teljes tétlenségben és magányban a leépülésé is lehet. „A legtöbben egyáltalán nem készülnek az öregségre, nem gondolnak arra, mivel fognak foglalkozni, mivel töltik el napjaikat. Nem gondolok pénzigényes hobbikra, föld körüli utakra, mert erre nálunk keveseknek telik. De a kertészkedés, barkácsolás sütés-főzés is kellemes időtöltés lehet, ha az ember kedvvel végzi. A szellemi aktivitás ugyancsak fontos, hogy az idős ember olvasson, keresztrejtvényt fejtsen, érdeklődjön a napi történések iránt, és ne ragadjon le a tévésorozatoknál. De a legfontosabb az, hogy közösségbe járjon, legyen az nyugdíjasklub vagy baráti társaság, mert az egyedüllét egyenlő a beszűküléssel. Ezért maradnak szellemileg frissebbek és fizikailag fittebbek azok az idős emberek, akik együtt élnek a gyermekeikkel, vagy gyakran látogatják egymást – egyszerűen részesei az ő életüknek” – mondja az Idősek Segítő Fórumával együttműködő pszichológus, Peter Guráň. Manapság ez nehezebb, mert már nagyon kevés az olyan család, ahol több nemzedék él együtt, de nem lehetetlen. A rendszeres telefonálás, a hétvégi látogatás is lehet olyan impulzus, amelytől az egyedül élő nyugdíjas úgy érzi, fontos valakinek. „A beszélgetéseinkből kiderül, hogy az idős embereknek leginkább az irántuk tanúsított őszinte érdeklődés hiányzik. Nem elég, hogy kapnak enni, és gyerekeik elviszik őket orvoshoz, ha soha nem kérdezik meg a véleményüket, nincs idejük arra, hogy leüljenek melléjük, meghallgassák történeteiket. Igen, ezek gyakran unalomig ismertek, de vegyük úgy, hogy most nekünk kell olyan türelemmel viseltetnünk a szüleink iránt, amilyen türelmesek ők voltak velünk gyermekkorunkban” – tanácsolja a pszichológus.

Felvilágosítják őket a jogaikról, kirendelt ügyvédet kapnak, a hatóságok ügyelnek arra, hogy a vád bizonyítást nyerjen. Mindeközben a sértett fél mindennek egyedül köteles utánajárni, a jogi képviselőt maga fizeti, és az esetleges kártérítést is külön polgári perben kell követelnie.

 

Bóvliárusok és családtagok

A legveszélyeztetettebb és leginkább kiszolgáltatott kategóriába az idős emberek tartoznak – állítja az erőszak áldozatait segítő polgári társulás (Pomoc obetiam násilia) alapítója, Jana Šipošová. Az idősek sokszor nem ismerik ki magukat a törvényekben, nem tudnak az interneten utánanézni a segítő szervezeteknek, sőt gyakran még feljelentést sem mernek tenni. Például a bóvliárusok ellen, akik a nyugdíjasok tájékozatlanságát és hiszékenységét kihasználva üzletelnek. Azok, akik bevásárolnak náluk, gyakran hónapokig, évekig törlesztik a haszontalan kacatok egetverő árát, mert nem tudják, hogy vissza is küldhetnék az árut. Ami pedig még rosszabb, gyakran a gyerekeiknek sem vallják be, hogy rászedték őket, és ha nem tudnak törleszteni, a végrehajtás miatt akár a házuk is rámehet a vásárra.

Leggyakrabban az ilyen vásárlások és gyorskölcsönök vagy a családon belüli erőszak miatt akad dolguk az érdekvédelmi szervezeteknek és a hatóságoknak a bajba került idős emberekkel – árulta el Jana Šipošová. Ma már az anyagi visszaélések kapcsán gyakrabban kérnek segítséget a pórul jártak, de a bántalmazást még mindig titkolják, mert általában a legközelebbi hozzátartozójuk, saját házastársuk vagy gyermekük ütlegeli, terrorizálja őket.

 

Titkolják a családi erőszakot

Ľubica Gálisová, az Idősek Segítő Fóruma polgári társulás vezetője szerint az idős áldozatok még a nőknél is jobban szégyellik, hogy ilyesmi megtörténhetett velük: úgy érzik, ők is hibásak, hogy ilyen társat választottak, ilyen gyermeket neveltek. „Titkolják a dolgot, amíg lehet. Ha kék foltok vannak rajtuk, azt mondják, elestek, és ez az ő korukban hihető is. Ha soványak, étvágytalanságra, betegségre fogják. Az igazság nagyon nehezen derül ki, hiszen az idős emberek sokkal elszigeteltebben élnek, mint azok, akik még munkába járnak. Akiket otthon bántalmaznak, azok még inkább elbújnak a külvilág elől, gyakran senki sem sejti, min mennek keresztül” – mondja Gálisová. Amióta a társulás működteti a Senior vonalat, sokan hozzájuk fordulnak, de jellemző módon nem az áldozatok, hanem a szomszédaik, ismerőseik telefonálnak. „Gyakran hallunk arról, hogy az idős embertől elveszik a nyugdíját, alig adnak neki enni, fűtetlen szobában él, és a gyógyszereit sem váltják ki. Ilyen esetekben kötelesek vagyunk intézkedni: felhívjuk a helyi önkormányzatot és a rendőrséget. Volt már rá példa, hogy a valakit olyan állapotban találtak, hogy azonnal kórházba vitték. Onnan szociális otthonba került, mert az erőszak áldozatait soron kívül elhelyezik.”

 

Csendes terror

Az Idősek Segítő Fóruma 2014-ben felmérést végzett a bántalmazott nyugdíjasokról. Négyszáz, hatvan év feletti embert kérdezett meg országszerte, és a válaszokból kiderült, hogy nyolcvan százalékuk tud ilyen esetről a közvetlen környezetében. Ľubica Gálisová szerint a nyolcvan százalék legalább fele önmagáról beszél, a többi megkérdezettnek a fele róluk, de az arány még így is sokkoló. „Azt jelenti, hogy alig van idős ember, aki ne tudna ilyen esetről, miközben ez a csendes terror szinte mindig zárt ajtók mögött, titokban zajlik. Sokszor olyan családokban is, amelyek minden gyanú felett állnak, melyek tagjairól mindenki azt gondolja, hogy megbecsülik, jól tartják idős szüleiket, nagyszüleiket” – magyarázza a szakember.

A bántalmazás azonban nemcsak éheztetést, verést, elhanyagolást jelenthet. Az idős emberek azt is erőszaknak élik meg – és joggal –, ha a gyermekeik, unokáik elveszik a nyugdíjukat, arra kényszerítik őket, hogy rájuk írassák házukat, vagy egyszerűen csak semmibe veszik őket, naphosszat nem szólnak hozzájuk.

 

Értéktelennek érzik magukat

A legnagyobb gond a napvilágra került esetekben is az, hogy a bántalmazott idős emberek jelentős része a rendőrségen mindent tagad. Tartanak hozzátartozóik bosszújától, félnek a falu szájától, rettegnek, mi lesz tovább, hol fognak ezentúl lakni. „Sajnos, a rendőrségen nem kapnak felvilágosítást, milyenek a lehetőségeik, milyen segítő szervezetekhez fordulhatnak. Azzal sincsenek tisztában, hogy nem kell többé egy fedél alatt élniük bántalmazójukkal, mert szociális otthonba kerülhetnek. Más kérdés, hogy sokan ragaszkodnak az otthonukhoz, még azon az áron is, hogy az tulajdonképpen a börtönük” – mondja Ľubica Gálisová.

(A teljes cikk a Vasárnap nyomtatott számában jelent meg)