Érthetetlen szalonkapolitika

Még nem is olyan régen igen nagy ünnep volt a március a vadászok körében. Március közepével indult az új vadászidény, méghozzá a minden vadász által körülrajongott szalonkával. Sajnos ma már ez nem így van. 

Képarchívum

A legtöbbünk számára érthetetlen okok végett a szalonka tavaszi vadászata rákerült a tilalmi listára. A döntésben szerintem jóval több a politika, mint a józan észérvek sorozata. Mindennek ellenére, mint minden évben, idén is kiballagtam a Kis-Dunához az évtizedek alatt megszokottá vált helyhez, és újra kiültem a számomra „ott felejtett” 2-3 méter hosszú nyárfatözsre.

12 év után először voltam egyedül, miután 3 hete örökre elhagyott a hűségben megöregedett Bobi kutyám, egy angol springer spaniel. Gyötörtek az emlékek, mert 12 éve itt, ezen a helyen avattam a kiskutyámat első vadas szalonkavadásszá. Az este mesébe illő volt. Hideg, de tavaszias idő, a levegő telve a Duna-ártér balzsamos illatával. Folyamatosan húztak a kacsák. A gácsérok hápogásába bekiáltott egy-egy magamutogató szürkegém is. A meghosszabbodott nappalt jelző elhúzódó naplemente, az est-hajnal csillag ragyogása elkábított – majd csendesen elhúzott felettem két szalonka. Tehát már itt vannak! Nem, a puskára nem is gondoltam pedig ott volt mellettem töltetlenül. Azt csak azért vittem, hogy ne legyek olyan egyedül. Ültem és ösztönösen kerestem a kutyám szemrehányó tekintetét – de már azt is hiába. Közben gondolkodtam: Ki a felelős? Kinek a felmenőit, a keresztanyját szidjam ezért a mindnyájunkat megalázó helyzetért. Az Uniót? Ááá, hiszen a franciák vadászzák a szalonkát! Méghozzá halomra lövik őket. Akkor, amikor náluk vannak. Igaz, nekünk is jutattak pár morzsát azzal, hogy októberben és novemberben megengedték a vadászatukat nálunk is – akkor mikor nincsenek. Ezek azok a politikai döntések, amiért soha senki nem fogja vállalni a felelőséget.

Mielőtt a nyájas olvasó felkapná a fejét, és megkérdőjelezné, hogy milyen jogon sajnáltatom magam a gyilkos hajlamaim kiélésének lehetőségei korlátozásában, közlöm vele, hogy négy évtizedes vadászmúltam alatt a tavaszi húzáson összesen három szalonkát lőttem. A szlovákiai vadászok túlnyomó többsége pedig egyet sem. De az a sok száz tavasz-illatú hajnal, az este, és a bennük rejlő nagy betűs remény... Ez a vadászat! 

Takács Frigyes