Mit adjunk a gyereknek?

Szülinapok, névnapok, karácsonyok, évfordulók. Annyi van belőlük, hogy az ajándékozás gyakran hétköznapi teendővé, nyűggé silányul.

fotolia.hu

Eggyel több tétel a bevásárlólista testét képező gyűrött papírdarabkán. Teher, kiadás. Ezért kell élményt ajándékozni. Pihentet, kikapcsol, összehoz, tartós és olcsó is.

Nagyon sokat lehet tanulni a gyerekektől. Ha mód lenne rá, ezt minden szülőnek kötelezővé tenném. Ne te tanítsd őt a saját hibáidra, hanem tanulj tőle. A gyerekek ugyanis az olyan dolgokat szeretik, amelyek egyszerűek és jók, mert működnek.

 

Nem kell bonyolítani

A kötelező ajándékozás problémáit például kipipálhatjuk, ha állandósítjuk a családban a szokást: kivonulunk a természetbe. Elég egy erdei kirándulás, vagy akár egy folyóparti séta. Óvodás, kisiskolás korú gyerekeket nemhogy ajánlott a természetbe hordani, egyenesen kötelező. Elég kikecmeregni a fotelből, hiszen a legtöbb hazai település közelében található erdő vagy vízpart. Már nem érdemes külön a falusi és lakótelepi gyerekekről beszélni, hiszen fővárosi gyerek is lehet rendszeres hétvégi túrázó, és falusi is lehet számítógépfüggő. Nem vagyok az a típusú szülő, aki meg van győződve arról, hogy az érintőképernyős telefonok és egyéb kütyük szükségszerűen bedarálják az embereket agyilag, s végső soron testileg is. A képernyők világa életünk része, a döntést pedig, hogy mennyire lesz az, mi hozzuk meg. Ahhoz, hogy a gyerekeink is dönteni tudjanak, az kell, hogy ismerjék a lehetőségeket. Az a gyerek, akit tízéves koráig nem vittek a szülei erdőbe, magától valószínűleg nem is fog soha oda vágyni, hacsak nem éri közben valami erős, ezzel kapcsolatos impulzus. De miért emlegetem állandóan az erdőt? Nyilván ugyanez érvényes a tópartra vagy a réti sétára is, de az erdő mégiscsak egy összefüggő, majdnem zárt tér, amely egyben szimbóluma is a természetnek, a természetes élettérnek, ahová egykor az ember is tartozott.

 

Menjünk az erdőbe!

Ha erdőben sétálunk, legtöbbször csak a fákat látjuk magunk körül, és tapinthatóan egy más világban mozgunk, mint a hétköznapi. Az erdei séta izgalmas felfedezőút, hiszen nem mindig tudjuk, mi vár ránk a következő kanyar vagy domb mögött. Egyedül talán félelmetes is lenne kicsit, de mivel együtt megyünk, tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. A végére pedig jól elfáradunk. Nincs is annál jobb, mint kellemesen elfáradni.

Minden szülő jót akar, de nem biztos, hogy közülük mindenki jót is tesz. Nagy szavak. Gürizni viszont csak rövid távon érdemes, mert a megálmodott szebb jövő nem biztos, hogy eljön. Ő, a gyerek ugyanis itt lakik velünk, a jelenben. Pénz volt is, meg lesz is, de mi már nem leszünk, mondta nekem tavaly János bácsi. Azóta sokszor eszembe jut. Amit a gyerekeinknek adunk, azt fogjuk tőlük később visszakapni. Ha tehát az emberi kapcsolatainkba invesztálunk, az életünk során többszörösen megtérül majd. Kiránduljunk sokat!

 

Varga Mária gyermekpszichológus:

Hogy szülőkből barátok lehessünk

A gyermek számára a családdal eltöltött idő alapvető fontosságú. Többet ér bármilyen drága ajándéknál, ha az egész család együtt játszik társasjátékot, túrázik vagy kerékpározik egy nagyot a környéken. Minden egyes kiruccanás, távol a mindennapok rohanásától, stresszétől, óriási élmény a gyermek számára. Egy-egy ilyen kirándulás alkalmat ad az új élményeken kívül az egymásra figyelésre, beszélgetésre, egymás jobb megismerésére is.

A szülők élete sajnos manapság legtöbbször csupa rohanás, nagyon kevés alkalom van a kikapcsolódásra. Rengeteg időt töltenek a munkahelyükön, ezért a fennmaradó néhány óra teli van stresszel, hisz otthon is sok a teendő. A gyerekeknek szintén megvan a saját ritmusuk, amely eltér a felnőttekétől. Ez rengeteg konfliktushoz, veszekedéshez vezethet, hisz a szülőnek minden perce be van osztva, a gyermeknek viszont több időre volna szüksége, hogy elkészüljön. Sokszor hetek telhetnek el úgy, hogy a család még csak le sem tud ülni nyugodtan beszélgetni egy kicsit. Így a gyermek egy idő után könnyen zárkózottá válhat, nem kéri a közös programokat, hiszen azt érzi, hogy ezzel csak nehezítené szülei helyzetét.

Ami az ajándékokat illeti: a sok elektronikus kütyü, számítógépes játék egy napon sem említhető a közösen eltöltött idővel. A különböző elektronikus játékok egy elszigetelt, virtuális világba vezetik a gyermeket, a velük járó élmény átmeneti, hatásuk hosszú távon szinte kizárólag negatív. Rossz hatással vannak többek között az emlékezetre, fantáziára, összpontosító- és problémamegoldó képességre, a szociális kapcsolatok kialakításának képességére, az egészségi állapotra való hatásokról nem is beszélve. Ezzel szemben a szülőkkel, családdal töltött, aránylag stresszmentes idő maradandó élményeket, emlékeket hagy a gyermekben: érzi, hogy fontos a szülei számára. Minden családban természetesnek kellene lennie, hogy a lehető legtöbb időt töltsék el együtt. Minden családtagnak naponta szüksége van arra, hogy a kikapcsolódás közös program legyen, akár játék, sport vagy filmnézés.

Természetesen nem kell a gyermek minden percét beosztani. A család valamennyi tagjának fontos, hogy néha elvonuljon a világ elől, mint ahogy az is, hogy tartsa a kapcsolatot a korosztályával. Ahogy mindenben, itt is meg kell találni az arany középutat.

Az együtt eltöltött idő utáni vágy kortalan. Ugyanúgy vágyik rá a 2-3 éves kisgyermek, mint a 16-17 éves serdülő. A különbség csak az, hogy míg a kisebb gyerekek még kimondják, mit szeretnének, az idősebbek, ha addig nem tapasztalják meg a közös családi programokat, már nem tudják, mit is kezdhetnének a helyzettel. Ekkor ugyanis már sokkal kevesebb a közös téma, hisz szülő és gyermek nem hangolódott egymásra az évek során, s bár egy családban élnek, mégsem ismerik igazán egymást. Ebben a helyzetben majdnem reménytelen elvárás a szülők részéről, hogy serdülőkorú gyermekük egyszer csak boldogan beleegyezzen egy közös kiruccanásba.

Minden gyermek önálló személyiség. A tény, hogy a szülei vagyunk, még nem jelenti azt, hogy ismerjük is őt. Ahogyan telnek az évek, és fokozatosan fejlődik gyermekeink személyisége, a rendszeresen együtt eltöltött idő biztosítja, hogy ismerjük őket születésük pillanatától az önállóság eléréséig, és kölcsönös maradjon a bizalom életünk végéig, bár akkorra már az életükben betöltött szerepünk átváltozik nevelőiről a legőszintébb barátira. Ez azonban elképzelhetetlen anélkül, hogy a lehető legtöbb időt töltsük el együtt, beszélgessünk, és részesei legyünk egymás életének, élményeinek, emlékeinek.