Hunčík Péter: Tanulni, tanulni, tanulni

Nem tudom, önök hogy vannak vele, de nekem az utóbbi években feltűnt valami. Pontosabban valaminek a hiánya. Arról van szó, hogy a tanévnyitó beszélgetések során a sok biztatás, fogadkozás és ígérgetés mellett alig hallani olyan mondatokat, mint például: „Tanulj, gyerekem, hogy okos legyél”, vagy „Tanulj, fiam, mert ami a fejedben van, azt senki sem veszi el tőled”. És az olyan összefüggésekre mutató kifejezéseket, mint „Tanulj, mert akkor jobban érvényesülsz az életben” ma már csakis ironikus felhanggal mondjuk, hiszen minden „normális” ember tudja, hogy a tudásnak és az érvényesülésnek semmi köze sincs egymáshoz. 

Somogyi Tibor felvétele

Kapásból fel tudnék sorolni egy tucat olyan elméletet, melynek fő mondanivalója, hogy a tudás nemhogy segítené, hanem épp fordítva, inkább gátolja az egyén érvényesülését. Ezek szerint az elméletek szerint az érvényesülés fő eszközei a következők: erőszakosság, gátlástalanság, kíméletlenség, önzés, felfelé nyalás, lefelé rúgás, összeköttetés és behódolás.

És természetesen a pénz. Az érvényesülésre vágyó ember jól tudja, hogy a csúcsra vezető drótkötelet rendszeresen olajozni kell, különben berozsdásodik. 

Persze, vannak olyan nemzetek, amelyek még ma is hisznek a tudás hatalmában. Ott vannak például a japánok. A Krizantém és kard című könyvben olvasom, hogy Japánban csak az a férfi lehet sikeres, aki volt katona, hűséges a császárhoz, és mindezek mellett még művelt is. Még a császár is tanult ember!

De a példákért nem kell a Távol-Keletre utazni. A zsidókról annyi rosszat mondtak már ezen a tájékon, hogy ideje volna egy kicsit „árnyalni” a képet. Rögtön itt az első példa.

Mózes az Istentől írásban kapta a Tízparancsolatot. Ezek szerint Mózes tudott olvasni, és a zsidók többségének is megvolt az írás és olvasás tudománya.

Megvolt? Nem. Megtanulták! Ha egy apának öt fia volt, akkor öt könyvet vett, hogy mindegyik tanulhasson. A jesivában (zsidó iskola) reggeltől estig fennhangon olvasták a Törvényt, aztán napokon át vitatkoztak az egyes passzusokon. Már fiatalon megtanultak gondolkodni, érvelni és vitatkozni. A diákok szellemi vezetője a rabbi volt, akit ők Mesternek hívtak. A rabbi tanácsait nemcsak a fiatalok, de a felnőttek is kikérték és elfogadták, mert a Tudást mindenki tisztelte.

A rabbi nem öröklődő tisztség volt. Aki Mester akart lenni, annak hosszú éveken át kellett tanulnia, majd legvégül komoly vizsgákon bizonyítania, hogy elsajátította a Törvényt. De a 20. században már ez sem volt elég. Magyarországon például a rabbiképző után még egy „civil” egyetemen is doktori címet kell szereznie a jelöltnek, csak ezután válhat igazi Mesterré.

A jesiva elvégzése után a fiatalok döntő többsége nem hagyta abba a tanulást. Volt, aki „csak” szakképesítést szerzett, ám a jobb tanulók az egyetemen folytatták. És a „jó” keresztények ilyenkor kezdtek el zúgolódni, hogy az orvosi meg a jogi karon minden második-harmadik hallgató zsidó származású. No, de miért? Hiszen senki előtt sem volt becsukva az iskola (egyetem) kapuja. 

Hányszor hallottam én is azt a mondást, hogy „bezzeg a bányászok közt egy zsidó sincsen”. Igen, ez valószínűleg így van. De mi ebben a meglepő? – kérdezem. Hiszen aki többet akar tudni, és hajlandó éveken át még többet tanulni, az miért lenne bányász?

Arról van szó, hogy az egyik ember értékeli a tudást, a másik pedig nem. Az egyik a műveltségére büszke, a másik a papa kapcsolataira. Az egyik tudja, hogy mit akar elérni az életben, a másik ölbe tett kézzel várja, mit hoz a jövő.

A drága iskolatáska és a márkás cipő helyett a gyereknek vegyünk inkább néhány jó könyvet, és esténként beszélgessünk el vele. Ne csak arról, hogy mi volt az iskolában, hanem arról is, hogy aznap mit tanult meg ott.