Pozsonyi szerelmek

Ha az egykori koronázó város régi utcái, házai beszélni tudnának, sok érdekes történetet mondhatnának el. Csak a szerelmi históriákból legalább tucatnyi folytatásos szappanoperára futná, a középkortól a közelmúltig.
 
Francis Hayman: Táncoló tejeslányok, 1735
A leghíresebb szerelmes Zsigmond királyunk volt, aki túlságosan is szerette a szép lányokat, asszonyokat, és erről a szenvedélyéről Pozsonyban sem volt hajlandó lemondani. A legenda szerint az ottani hóhér lányát látogatta, s ennek biztosan örült szegény (bár ki tudja?), mert az apja mestersége miatt tisztességes kérőre úgysem számíthatott, hacsak nem a hóhérsegédre. A krónikák azt is tudni vélik, hogy a tilosban járó uralkodó hiába igyekezett titkolni kilétét, lángvörös haja és jellegzetes arcéle miatt ez nemigen sikerült neki.
Hogy igaz-e ez a történet, ma már senki sem tudná kideríteni. Arról viszont, hogy egy másik királynak is volt pozsonyi vonatkozású szerelmi kalandja, királyi pecséttel ellátott írás tanúskodik. 
 
II. Lajos pozsonyi fia
A mohácsi csatavesztés után a megáradt Csele patakba fulladt II. Lajos nagyon fiatalon, tizenöt és fél éves korában nősült, de a házasságkötés előtt még volt ideje egy gyermeket nemzeni. Természetesen nem a menyasszonyával, Habsburg Máriával, ő asszony korában sem adott neki utódot, hanem Wass Angelithával, korán elhunyt édesanyja volt udvarhölgyével. Angelitha valószínűleg jóval idősebb volt nála, így Lajos nemcsak az első szexuális tapasztalatot kapta tőle, hanem anyapótló gyöngédséget is. A kapcsolatból 1521-ben egy fiúgyermek született, Wass (más források szerint, krónikási foglalkozására utalva: Lanthos) János. Lajos halála után Angelitha a fiával Pozsonyban élt, férjhez ment egy Ethey nevű emberhez, de korán megözvegyült, és a házasságból nem születtek gyermekei. A magyar kamarai számadásokból tudjuk, hogy I. Ferdinánd és fia, Miksa rendszeresen támogatta „Lajos király természetes fiát”. Wass János I. Ferdinándhoz fordult segítségért, amikor a hatalmaskodó Salm Egino, Pozsony grófja és főispánja 1552-ben el akarta tőle venni a várhoz vezető út mellett álló házát és földjét. Ferdinánd 1552. március 20-i, a pozsonyi várban kelt adománylevelében megerősítette tulajdonában Jánost, és minden ivadékával együtt „örök időkre” mentesítette mindennemű adó és szolgáltatás alól. 
 
„…a legszigorúbban megparancsoljuk, hogy mostantól fogva a további időkben a szóban forgó Jánost, örököseit és jogutódait a mi fentebb előrebocsátott kegyes kiváltságunk szövegével ellentétben soha, semmiképpen és semmi módon, sem személyükben, sem ingóságaikban, sem bármiféle egyéb javaikban ne merészkedjetek akadályozni, megzavarni…” – írta Ferdinánd, aki rég elhunyt sógora fiát így nevezte: „János – ahogyan ezt ő maga hiszi és mondja –, Lajos király fia”.
 
A primadonna románca
Pozsonyban élte át tíz évig tartó szerelmének legboldogabb napjait a magyar nyelvű színjátszás hőskorának legendás primadonnája, Déryné Széppataki Róza. A színésznő környezetének rábeszélésére alig 20 évesen hozzáment kollégájához, Déry Istvánhoz, de a házasság balul ütött ki. A szép szavú udvarlóból durva, kicsinyes férj lett, aki a tettlegességtől sem riadt vissza. Déry később otthagyta a színészetet, polgári foglalkozást vállalt, felesége azonban a társulatnál maradt, nem volt hajlandó követni őt.
 
Déryné Pesten beleszeretett Prepelitzay Sámuelbe, a Prónay családnál nevelősködő jóképű, művelt joghallgatóba. Igazi romantikus szerelem volt, titkos légyottokkal, jelekkel, fogadalmakkal. Az egyik fogadalom szerint minden este pontosan tíz órakor a holdat köszöntve gondolatban jó éjszakát kívántak egymásnak. Amikor 1815-ben lebontották a magyar nyelvű színjátszásnak otthont adó Rondellát, a társulatnak nem volt többé hol játszania, ezért el kellett hagynia Pestet. Ismét elkezdődött a vándorélet, és Déryné vigasztalhatatlan volt, hogy meg kellett válnia Prepelitzaytól. A társulat épp Sátoraljaújhelyen szerepelt, amikor Kilényi Dávid, a Komáromi Játszó Társaság igazgatója végignézte az egyik próbát, és elhatározta: ha törik, ha szakad, szerződteti Dérynét. A primadonna csak azzal a kikötéssel volt hajlandó elfogadni az ajánlatát, ha Pozsonyban szerepelhet, mert imádott Samuja ott kapott állást. Így történt, hogy egy primadonna szerelmének köszönhetően 1820. június 24-én először hangzott fel magyar szó a zömében németek lakta Pozsony kőszínházában. A bécsi színészek gyakori vendégszerepléseinek köszönhetően ugyancsak igényessé vált pozsonyi közönség előtt Kilényiék bemutatkozása kirobbanó sikert aratott. Július 27-éig összesen 21 előadásuk volt, mindig telt ház előtt. Ez a siker alaposan megnövelte a magyar színjátszók addig nem túl nagy önbizalmát. Dérynét valósággal ajnározta a közönség, de ő ennél is jobban örült a szép jurátus közelségének. A pozsonyi szép napokról még időskorában is nosztalgiával írt. Később a kapcsolat kihűlt, Prepelitzay jogász lett, és elvette egy tehetős polgár lányát. Dérynének élete végéig ő jelentette a nagy szerelmet.
 
Mit köszönhetett Palacký Pozsonynak?
Nemcsak II. Lajos, hanem František Palacký, a cseh történetírás atyja is jóval idősebb nőt szeretett. Zerdahely báróné, akivel a pozsonyi evangélikus líceumban folytatott tanulmányai idején ismerkedett meg, kerek 18 évvel volt nála idősebb. A férjezett, családos asszony 37 éves volt, a magyar nemesi családoknál házitanítóskodó Palacký 19, amikor a románc elkezdődött. A szép, művelt és előkelő nagyvilági hölgy annyira elkápráztatta a szerény környezethez szokott fiatalembert, hogy az apai dörgedelmek ellenére nem volt hajlandó elhagyni Pozsonyt és elfoglalni a számára fenntartott lelkészi állást a sziléziai Bielskóban. Lángoló cseh nyelvű szerelmes verseket írt, és nagy boldogságára Anna élvezettel olvasta őket, ugyanis jól tudott szlovákul. Fittyet hányva a megindult szóbeszédnek, a báróné meghívta őt Nyitrához közeli, barskisfaludi birtokukra is, de a nagy vendégjárás miatt nemigen lehettek együtt. Ő ajánlotta be Sándor Pál gróf házába, ahol Palacký először olvasta Edward Gibbon angol történész műveit, és Csúzyékhoz, akikkel aztán Bécsbe költözött. A rossz nyelvek szerint nemcsak a távolság járult hozzá elhidegülésükhöz, hanem az is, hogy a hirtelen megözvegyült Anna férje hátrahagyott adósságai miatt már nem tudta anyagilag támogatni fiatal szerelmét. 1823-ban látták egymást utoljára. Palacký visszatért Prágába, és négy év múlva elvette Jan Měchura nagybirtokos és jogász lányát. Időskorában az emlékirataiban Zerdahely bárónőről így írt: „Minden nő közül, akit valaha is ismertem, ő közelítette meg leginkább az eszményi nőt.”
 
Vitál Anna